Megemlékezés az idősekről Oroszlányban
dátum: 2023.10. 02.
fotó és bejegyzés: Facebook
Oroszlány Barátainak Köre 2023. október 1-én köszöntötte az időseket. 2017 óta ezen a napon a legérdemesebbeknek adják át az „Idősek Kiválósága Díjat”.
A jelöltekre civil szervezetek tehettek javaslatot.
Ebben az évben Markó Sándor, Nagy Dezsőné és Zsombolyai Mária kapták meg az Idősek Kiválósága 2023. évi díjat.
Markó Sándort egyesületünk javasolta elismerésre. 1995 óta a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei egyesületének aktív tagja és vezetőségi tagja.
40 éves korában, nyugdíjazásakor semmiféle számítógépes ismerettel nem rendelkezett. Látásromlása során autodidakta módon került kapcsolatba az informatikával, saját erejéből, tapasztalatai felhasználásával sajátította el a számítógép kezelés vakos formában történő használatát. Nemcsak megtanulta, hanem folyamatosan segítséget nyújt a felnőtt korukban látásukat vesztett sorstársaknak is személyesen, telefonon és on-line formában. Az alapoktól kezdve az elektronikus szolgáltatások elérésének a megtanulásáig napi szintű mentorálást, digitális kompetencia-fejlesztést végez, az informatika és a digitális eszközök vakos módban történő használatát oktatja. Ezzel célt ad saját életének, elősegíti a sorstársak önálló életvitelét, valamint az egyesület szakmai munkájához is nagymértékben hozzájárul.
Köszönetünket fejezzük ki, hogy Oroszlány Baráti Köre beválasztotta a díjazottak közé. Elismeréshez gratulálunk és további munkájához jó erőt, egészséget, kitartást kívánunk!
Ugyancsak gratulálunk a 2023. év valamennyi díjazottjának!
Meghívó Halászlé partira
dátum: 2023.04.18.
Kedves Sorstársak!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete 2023. évi Halászlé parti rendezvénye a hagyományoknak megfelelően
2023. július 30. (vasárnap),
Kecskéden a Horgásztanyán
kerül megrendezésre, melyre mindenkit szeretettel várunk!
Részvételi szándékát kérjük
2023. július 14-én péntekig az egyesület irodavezetőjénél kérjük jelezni.
Elérhetőségek:
34/317-559
06/30/740-0655
Szemlélet formáló programok
Komárom
dátum: 2023. 04. 19.
Egyesületünk számára kiemelkedően fontosak voltak a Komáromi Jókai Mór Gimnáziumban megtartott szemléletformáló programok, melyet az iskola diákjai számára tartottunk 2 csoportban.
Komárom-Esztergom megye egyik olyan középiskolája, ahol látássérült tanuló oktatásával is foglalkoznak.
A tanulók nagy érdeklődéssel vettek részt az általunk megtartott szemléletformáló programon. Személyesen találkozhattak látássérült animátorainkkal. Eddig átélt tapasztalataikkal gyakran színesítették interaktív előadásaikat.
Tarján 2
dátum: 2023. 03. 01.
2023. március 1-jén ismételten szemléletformáló program zajlott le a tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában. Szervezetet az eseményen 8 fő képviselte. A rendezvény előzményeként, Pillmann Tünde, a projekt szakmai vezetője egyeztette az érzékenyítő csoport tagjaival a programmal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Tarján
dátum: 2023. 02.22.
2023. február 22-én, a tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában vett részt szemléletformáló programon egyesületünk érzékenyítő csoportja. A iskola 4. és 5. osztályos tanulói személyesen találkozhattak a látássérültekkel, megismerkedhettek életükkel, mindennapjaikat övező nehézségeikkel. Képzett mentoraink révén megtapasztalhatták a közlekedésben, a mindennapos tevékenységek során előforduló nehézségeket. Ismerkedtek a számítógép és okostelefon kezelésében használt technikákkal, a Braille-írás történetével, jelentőségével gyakorlati alkalmazásával.
A program a FOF2022 pályázat keretében a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg.
Vértessomló
dátum: 2023. 02.16.
2023. február 16-án egyesületünk szervezésében egy szemléletformáló program került megtartásra a Vértessomlói Általános Iskolában. A fent említett civil szervezetet az eseményen 9 fő képviselte. A jelen beszámoló keretein belül érdemes említést tenni arról, hogy a rendezvényt megelőzően, 2023. január 16-án, a szemléletformáló csoport részvételével egy megbeszélés zajlott le Tatabányán, a Millenium-parkban található sportirodában, aminek keretében egyeztetésre kerültek a rendezvénnyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók. A kitűzött napon, 2023. február 16.án, egyesületünk képviselői megjelentek a rendezvény helyszínén. A program két részből épült fel. A rendezvény első részében egyesületünk elnöke, Nagyné Papp Edit átfogó ismereteket adott át a diákoknak, és tanáraiknak a látássérülés fogalmáról, és a segítségnyújtás megfelelő formáiról. Az esemény 2. részében a felső tagozatos gyerekek 4 állomáson ismerkedhettek meg a vak, és a gyengénlátó emberek által használt beszélő segédeszközökkel, a fehérbottal való közlekedéssel, valamint a Braille írással. A program zárásaként a résztvevő diákok, és tanáraik visszajelzést adtak a szemléletformáló csoport részére a program lebonyolításáról, ezek mindegyike pozitív volt. Számomra meglehetősen felemelő élmény volt egy olyan intézménybe visszatérni, ahol az országban elsőként vállalták egy látássérült gyermek integrált oktatását.
Írta: Pillman Tünde, Várgesztes
A program a FOF2023 pályázat keretében a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg.
Esélyóra a tatabányai Kollégiumban
dátum: 2023. 01.31.
A tatabányai Kollégium nevelőtanárától kaptunk meghívást tematikus foglalkozás keretében érzékenyítő tréning megtartására. Egyesületünk munkatársai örömmel fogadták a felkérést és kidolgozták az foglalkozás tematikáját. Ennek keretében az általános tájékoztatás keretében megismerkedhettek a hallgatók, hogyan élik mindennapjaikat a látássérültséggel rendelkezők, hogyan közlekednek, hogyan szervezik napjaikat, milyen módon történik a kapcsolattartás, mivel töltik szabadidejüket. Fontos téma volt a helyes segítségnyújtással történő ismerkedés. Az előadók szimulációs szemüvegek segítségével mutatták be, hogyan látnak a különböző látássérültséggel rendelkezők. A programon több mint 60 fő tanuló és felnőtt vett részt.
Tagjaink írásaiból
dátum: 2021. 10. 04.
Egyesületünk blogoldala a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete bemutatása céljából jött létre. Programjainkról készült beszámolóink a blog archivumban olvashatók.
A segédeszközökről
Pályázatok
- Pályázatok - egyesületünk által kiírt
- Pályázathoz kapcsolódó dokumentumok
- Nyertes pályázataink
FOF2022 pályázat